Minden emberben van egy vonal,egy határ,melyet ha átlép,kötél szakad és vége mindennek.Megtörik,kifakad,elbukik..Én most értem el a léc alját”.Mentálisan kiégtem,nem bírom tovább.Ismét egyetlen oszlopba kapaszkodva lógok a levegőben,várva a fojtatást.Bushidoba vetett hitem rendületlen,de eljön majd az idő,mikor az utolsó lánc is elszakad,mikor az a bizonyos oszlop összedől.Én ki mindig tud mondani valamit a dolgokra,történtekre,most szótlan és döntés képtelen.Nem tudom már h kiben bízhatok meg igazán,tetteim alapján tévesen alkotnak rólam képet.Ilyenkor felmerül a kérdés h vajon tényleg ők a hibásak?Nem lehet h velem van a baj?De újra és újra olvasva a sorokat,én magam igazát látom,elfogultság nélkül.Ha netán rosszul gondolom,mutassatok soraimra,melyek meg hazuttolnak és én elfogadom a tényt,miszerint én vagyok a tukó.Mi tévő legyek..nem tudom.Csupán annyit tudok,hogy elértem a határaimat.