“És az Úr így szólt Énókhoz: Akkor találkozol majd ott velük te és egész avárosod, és keblünkre fogadjuk őket, és látni fognak minket; és nyakukba borulunk, és nyakunkba borulnak, és megcsókoljuk egymást;” Csupán féléven és pár emberen dőlt el a dolog..h megbántam-e?! erre a kérdésre nem tudok választ adni.Becsülöm és tisztelem a kint szolgáló alakulatokat,egységeket,a KAtonákat.Bánom h nem tudok így bizonyítani magamnak és a körülöttem lévőknek,bánom h a múltban elkövetett vétkeim miatt nem szenvedésre kárhozattak,bánom h nem tehetem azt,amit erkölcsileg helyesnek tartok..viszont nem bántam meg megtaláltam életem egyik meghatározó célját”,nem bántam meg h nem hagytam hátra kiket szeretek,SOSE BÁNOM MEG h RÁtaláltam ARRA az EGyénre kiben lelkibékémet leltem,ki megmutatta h több is tudok lenni egy bohém eszméket követő seggfejnél,h megismertem és megszerettem őt mindennél és mindenkinél jobban.Sajnos sose leszek katona és sose fogom átélni azt a szenvedést és dicsőséget melyet nap mint nap tapasztalnak..nehéz megbékélni a gondolattal,de még is segít a tudat,h itthon is van miért/KIért élnem.

“A háború először a remény, hogy utána jobb lesz; aztán az elvárás, hogy a másiknak rosszabb lesz; aztán az elégedettség, hogy tényleg nem lett jobb neki; s végül a meglepődés, hogy mindenkinek rosszabb lett.”